"Arthur Miller írja Pillantás a hídról című darabjában, hogy az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól, vagyis soha nem éljük meg a dolgainkat a maguk teljességében. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. A száz százalék ijesztő, mert ha bukunk, száz százalékosan bukunk. De érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől?" Popper Péter

Válasz

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
- A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.
Az első lépés az, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell Őt, és hálát adnod Neki, mindazért, amid van.
A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.
Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály, amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.
Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit azért, amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.
Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.
Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.
És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban, gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK.

Válasz

"A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár." (Pilinszky János)

Válasz

"A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. De ez így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik. Van egy kolléganőm, egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?" ~ Böjte Csaba

Válasz

“Fogadd el a vereséget, mint egy tanulási élményt, és soha ne mutogass a csapattársadra”

- Michael Jordan -

Válasz

...Legyünk olyanok, mint a víz, mely belesimul a kövek közé, mindent átjárva. Legyünk lágyak, selymesek és kedvesek, mint a víz, mely türelmes munkával simára mossa a legdurvább követ is.

Válasz

Garai Gábor: Június

Tudom, meghalnék idegenben;
ott még a fák sem ilyenek;
nem virít bodza a berekben,
akácok könnye sem pereg;
nem részegít a széna-illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédül az égtől a táj...

Meghalok itt is - : a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van;
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.

Válasz

Meg kell állapítanom, amit sok más tanító is megállapított már, hogy legtöbbet tanítás közben tanul az ember.
Tendzin Gjaco

Válasz

Higgyünk magunkban!

A szerencse szerintem nem más, mint az élethez való hozzáállásunk fokmérője. Mindannyian ismerjük a pesti kocsmabölcsességet, miszerint egy fél korsó sör lehet félig üres, de lehet félig teli is, attól függ csupán, hogy honnan nézzük. Az egész nem más, mint hozzáállás kérdése. Szerintem, ha az ember pozitívan gondolkozik, az élet meghálálja azt. A barátaim gyakran frocliznak, hogy micsoda szerencsés flótás voltam világéletemben. Én ezzel csak részben értek egyet. Persze, Fortuna istennő gyakran kegyes volt hozzám, de ennek az az oka, hogy mindig is javíthatatlanul optimista voltam. Még a leglehetetlenebb kihívásokra is úgy tekintettem, hogy azok igenis teljesíthetőek. De még ha nem is garantált a siker, legalább próbáljam meg! Azzal nem veszthetek semmit. Sőt csak nyerhetek vele. Mit? Hát tapasztalatot, és legközelebb már lehet, hogy pont ezzel a tapasztalattal gazdagodva fogom tudni megvalósítani a célom. Az is igaz, hogy terveimet nem koronázza minden alkalommal siker, de eddig általában bejöttek a számításaim, mert hittem bennük, és hittem önmagamban. A pozitív gondolatoknak pedig teremtő erejük van. Természetesen itt most nem a lottóötösre gondolok, hiszen annak esélyét – bármennyire is akarjuk – nem tudjuk befolyásolni. De ilyen lehet például egy tehetségkutató verseny dobogója, egy áhított hölgy szíve, egy távoli utazás vagy éppenséggel egy jó állás. Száz szónak is egy a vége: mindenkit arra biztatok, hogy merjen a tettek mezejére lépni, és merjen belefogni valami olyasmibe, amiről a lelke mélyén tudja, hogy sikerülhet, csak azelőtt sosem volt mersze megpróbálni, mert – közhely, nem közhely – aki mer, az nyer!
Trencsényi Dániel http://www.borsonline.hu

Válasz

Kit nevezhetünk harcosnak?

A küzdősportok és a harcművészetek között van egy lényeges különbség. Küzdősportnak nevezhetünk bármit, aminek a lényege, hogy legyőzzük a másik felet, a harcművészetek, viszont mindig a magunk felé irányuló küzdelmet hangsúlyozzák. Önmagunk csiszolása lelkünk edzése a cél. Mindez azért, hogy saját magunkat legyőzzük, szembenézzünk saját gyengeségeinkkel, félelmeink-el,... hogy aztán ha vége a belső harcoknak, béke költözzön szívünkbe. Ezért a békéért küzd az összes harcművész. Az ellenfeleink sem ellenségeink, csupán segítenek rávilágítani saját gyengeségeinkre. Van viszont egy életforma, amit nem azonosíthatunk csupán azzal, hogy valaki harcművészetet tanul. A harcos annál sokkal több.
A harcos nem haragszik ellenfelére, nem gyűlöli, mert tudja, hogy ő sem rossz, csupán tudatlan, nem ért fejlődésének arra a szintjére, amikor felismeri saját hibáit, vagy egyszerűen csak más elveket vall. Ha ellenfelében zavarja valami, tudja, hogy magában kell keresnie a hibát, nem a másikban, és addig keresi lelke mélyén megbúvó tüskét, míg hamuvá nem tudja égetni végtelen hite tüzében, így edzve lelkét kikezdhetetlenné. Mindig arra törekszik, hogy minden feladatot hibátlanul oldjon meg, tudása legjavát adva, de ha mégis hibát vét, ahelyett hogy magába roskadna, és önmaga ellen fordulna haragja, áldásként fogja fel, hogy még életben van és tanulhatott az esetből. Mindig tanulni akar mindenből. A harcos nem könyvekből tanul, a harcost a tapasztalata teszi harcossá a megtapasztalás edzi élete végéig, s talán még tovább is.
A harcosra legbelül nincs hatással a környezete, lelke mindig derűs, legyenek jók vagy rosszak a körülmények, viszont mindig alkalmazkodik az adott viszonyokhoz. Tudja, hogy nem léteznek problémák, csupán megoldásra váró feladatok, és így tekint a világra. Tudja, hogy nem ő a legjobb, mert egy folyton fejlődő, változó világban, sosincs-en egy állandó legjobb, így tudja, hogy nem is legyőzhetetlen, viszont mérhetetlen alázata és józansága megvédi őt attól, hogy tőrbe csalják.
Sosem merül el annyira egy helyzetben, hogy ne tudja átlátni, mert tudja, amint elveszti objektivitását, sebezhetővé válik. Fölöslegesen nem fitogtatja erejét, de ha használnia kell, nem fél senkitől és semmitől. Mivel folyton a jelenben él, nem nyugtalanítja se a múltja se a jövője. Saját útját járja, így tudja, hogy nem kell a jövővel foglalkoznia, csupán azzal, hogy a jelenben az útján maradjon, és azon haladjon tovább, bármerre is vigye aztán. A harcost az különbözteti meg másoktól, hogy megállíthatatlan. Nem azért, mert sosem kerül padlóra, hanem azért mert ahányszor elbukik, annyiszor áll fel, s miután lerázta magáról a fájdalmát, nagyobb lendülettel megy tovább, mint előtte.
A vereséget is méltósággal fogadja, és nem tűri, hogy bárki is megsajnálja, mint ahogyan ő sem sajnál senkit, de segíteni akar mindenkin. Forrás:Péter Pavlovič facebook oldala

Válasz