Az idei nyár utolsó hete igen kellemetlenül indult számunkra… Kellemetlenül, hiszen 23-an jelentkeztünk sensei Markovics és sensei Stefanovics táborába,

de csak hatan utazhattunk el. Az élet így hozta, mondhatnánk, de nem mondjuk, hiszen az életünket nekünk kell irányítani és nem fordítva… Remélhetőleg megtaláltuk a csalhatatlannak tűnő receptet, így a jelentkezők 100 %-a el is tud utazni a jövő nyáron…

Próbálnék klubvezetői és szakmai szemmel pár gondolatot megosztani Veletek…

Az első benyomás a sorompónál: Uram Isten, oda fel kell(ene) mennünk!? A kisördög: hihi, hányszor fogod ezt a kis „dombot” laza futásban megtenni?

A második: nem szakították le a fejemet a „csökkent” létszám miatt… (köszi, Sensei…) Mindenki nagyon kedves és értik, mit kérek- magyarul. (Média…)

Harmadik: már ráérek nézegetni is. A panoráma lélegzetelállító, a levegő kitűnő. Kezdődik az első edzés: Stefi sensei tartja. Hogy a fülemet és az agyamat tartsam nyitva? Ez biztosan csak a „beetetés” része, mindjárt jön a futás… nem az volt és nem jött. Rengeteg, gyakorlati tapasztalattal megtámogatott információ. Húúú, tényleg szelektálnom kell az éjjel agyam kispolcán… Aztán egy kis laza „ugra-bugra”, hogy jól essen a vacsi. A vacsora kitűnő, de még mindig a fülemen (is) szedem a levegőt…

Másnap:reggel már korán csodálhatnám a Duna-kanyar szépségét, de edzés van… szokatlan a tempó. Kifejezetten kéri a Sensei, hogy lassan, megfontoltan, de pontosan hajtsuk végre a kért gyakorlatokat.

Szerencsém volt, Robi sempai Csehországból ideális partnernek bizonyult. A napunk szabad, hiszen a gyerekek boboznak, mi meg felderítjük a környéket. Már várom az estét, hiszen kedvenc szerem, a pontkesztyű lesz terítéken…

Bár Sensei kiteszi a lelkét is, valahogy a csapat most nem tud koncentrálni a feladatra… valószínűleg azért, mert nem mindenütt népszerű ez a szer. Félek, ezerszám nyomjuk majd a fekvőtámaszokat… (rossz jósnak bizonyulnék…)

Már szombat van: délelőtt eső utáni párába burkolózott a táj. Edzés a konferencia teremben. Sokaknak szokatlan a kicsi hely… nekem/nekünk Pistivel nem, hiszen mi otthon 30 m2-en 25-en nyomjuk. Sensei mutogat, gyakorlatozik… tegye… biztos memorizálja a gyakorlatokat… és jön a visszakérdezés: mit csináltam először, harmadjára, stb?

Mi- kevés kivétellel – ülünk és nézünk ki a fejünkből… pedig annyira azért ismerhetnénk edzésvezetőnket, hogy semmit sem csinál(t) ok nélkül… ja, „figyelem fenntartása…” gondolhattuk volna. Az után már arra is figyeltünk, hogy mikor, melyik kezével vakarja meg a feje búbját, utána milyen irányba indul el…? Ezután már csak a játékos- ismét csak lelassított- küzdelmek, meg a „vérre menő” pacsi hegyek maradtak hátra, no, meg egy kis dicséret, amely egyensúlyba hozta a tegnap délután sárba tiport és megtépázott önbizalmunkat. A vacsora finom, különleges (nekem), csak kevés (nekem). Valószínűleg János sensei is érzékelhetett valamit a dologból, mert estére egy disznótornyi sültszalonna és kolbászhegy állta utunkat… nem sokáig.

Azért megkóstoltuk az „originál” szlovák sört is – csak módjával és hamar elrepült az idő éjjel 2-ig.

Eljött az utolsó nap (sajnos): a délelőtti edzésen „kívánságműsor”. Mi katázni és „katabunkájozni” szerettünk volna.  Volt már elég „bunyó”. Különleges megvilágításban láthattuk az első alap katát. Jó pár ezerszer eljártam már, de ezekre a dolgokra nem is gondoltam volna… talán, mert túl egyszerűnek tűnik és mindenki szeretne rutinból „túl lenni” rajta? 

Gedanbaraj, ami után az ellenfél térden állva könyörög a csuklójáért? Kipróbáltuk, működik… szegény Nindzsa barátom és (majdnem) állandó partnerem itta meg a levét…  Remélem, nem haragszik rám…!?

Vasárnapi ebéd, kapuban toporgó szülők, otthagyott, komplett védőfelszerelés, egymástól elszakított szívek (ilyen is volt), ok és okozat… vagy fordítva, nem tudom, egyet viszont biztosan állíthatok: több tucat nemzetközi és megszámlálhatatlan klubtábor után – ez egy különleges, az átlagtól eltérő, főleg mentálisan sokat nyújtó tábor volt, köszönhetően a két vezető Sensei odaadó hozzáállásának.

Zárszó helyett: jövőre, ugyanitt, veletek!

Nagy Tibor

SBKSE-KABA

elnök